Carl Gustav Jung azon orvosok maroknyi csapatához tartozott, akiket száz évvel ezelõtt érdekelni kezdett az emberi lélek, a lélek mûködése, különösen az egyén viselkedése és mindennapos alkalmazkodása embertársaihoz.
Közvetlen tapasztalatokat a lelki zavarokban, neurózisban és elmebetegségben szenvedõk gyógykezelése során szerzett és olyan ma már mindennapos fogalmakat vezetett be az elmekórtanba, mint: a komplexusok, az introvertált és extravertált személyiség, a perszona, az árnyék fogalma, anima-animus fogalompár valamint a kollektív tudattalan. 
Ezen utóbbi legjelentõsebb elméletének megszületése egy “nagy” álmával áll összefüggésben.

Carl Gustav Jung hozzájárulása a lélektanhoz olyan hatalmas, mint egy folyam. Azon orvosok maroknyi csapatához tartozott, akiket száz évvel ezelõtt érdekelni kezdett az emberi lélek, a lélek mûködése, különösen az egyén viselkedése és mindennapos alkalmazkodása embertársaihoz.

Közvetlen tapasztalatokat a lelki zavarokban, neurózisban és elmebetegségben szenvedõk gyógykezelése során szerzett és olyan ma már mindennapos fogalmakat vezetett be az elmekórtanba, mint: a komplexusok, az introvertált és extravertált személyiség, a perszona, az árnyék fogalma, anima-animus fogalompár valamint a kollektív tudattalan.

Jung ezen utóbbi elméletének története és kidolgozása Freuddal történt ismeretsége idejébõl fakad és egy “nagy” álmával áll összefüggésben.

Emlékezzünk picit vissza Jung álmokkal kapcsolatos megállapításaira. Õ azt mondta: az álom nem az elõzõ napi életeseményeink éjszaka megjelenõ emlékfoszlányai, hanem a tudattalan személyiség részünk megnyilvánulása. Ez lehet személyes jellegû és akkor komplexusainkat vagy más a tudatos énünkbõl kiszorult negatív vagy pozitív lelki felépítésünket jeleníti meg. Ilyenkor az álomlátás után személyes gondolataink és érzelmeink sokaságát tudjuk hozzátársítani. (bevezetõ, visszatérõ és elõrejelzõ álmok)

De az álom lehet személytelen jellegû és akkor valamilyen nagyobb átfogó értelemmel és tartalommal bír. Ilyenkor az álmodó képtelen bármit is hozzáfûzni álma motívumaihoz, sokszor fogalma sincs arról mit mondjon. ( a “nagy” álom )

Történt egyszer 1909-ben, hogy Jungot és Freudot egyszerre hívták meg az Egyesült Államokba egy konferenciára és õk 7 héten keresztül utaztak együtt, amelynek során eszmecserét folytattak az álmokról és kölcsönösen analizálták egymás álmait. Ekkor mesélte el Jung a következõ álmát:

“…Egy házban voltam, az én házamban. Hatalmas zeg-zugos épület volt….A felsõ emelet csinosan volt berendezve, kicsit hasonlított a mostani dolgozószobámhoz. A szobának rokokó stílusa volt és pompás bútorok álltak benne. Egy díszes lépcsõt vettem észre, és elhatároztam, hogy megnézem, mi van odalent, ezért leereszkedtem a földszintre. Ennek kialakítása …XVI. századinak vagy még régebbinek tûnt…a bútorok ódonak és súlyosak voltak; azt mondtam magamnak,…nem is tudtam, hogy van itt ilyen szép szoba. Talán pince is van alatta. És tényleg volt….Lementem egy porlepte, agyonkoptatott lépcsõn, és csupasz falakat találtam, melyek vakolata málladozott, s alóla római kori téglák tûntek elõ…borsódzott a hátam…aztán a sarokban észrevettem egy négyszögletes követ, melybõl gyûrû állt ki; megemeltem és lepillantottam egy még mélyebb pincébe….A pince tele volt õskori agyagedényekkel, csontokkal és koponyákkal. Egészen elámultam…úgy éreztem valami nagy dolgot fedeztem fel. Ekkor az álom véget ért és én felébredtem.”

Jung miután ezt elmesélte Freudnak, kíváncsian várta kollégája véleményét, annak értelmezését. Freud a csontokra és a koponyákra összpontosított, az álom halált sugalló vonásaira és egyáltalán nem törõdött az álom többi részével. Úgy vélte, arról van szó, Jung kapcsolatban áll valakivel, akinek a halálát kívánja. Mikor Jung feltárta, hogy nincs ilyen személy a környezetében, Freud azt a következtetést vonta le, akkor a legvalószínûbb, hogy felesége elhalálozását kívánja tudat alatt.

Jung nem elégedett meg ezzel a magyarázattal, hónapokon át, sõt évekig töprengett, nem tudott zöldágra vergõdni az álom személyes mondandójával. Ugyanis sokkal inkább egy érdekes régészeti feltárás benyomása szûrõdött le benne, mint bármiféle halál prófécia.

Azután az jutott eszébe, hogy a ház talán a kultúra lépcsõfokait képviseli és az egyes emeletek az egyes korszakokat jelenítik meg, mint az ásatásoknál amikor egyre régebbi korok házmaradványait találják egy jelenkori épület alatt. Talán történelmi utalásokat hordoz az álma?

Jung megértette a pszichében is ugyanolyan rétegképzõdés megy végbe, mint a kultúrák fejlõdésében. Az ember személyes vonásaihoz mindig társulnak olyan látszólag idõtlen vagy régebbi korokba visszanyúló személytelen elemek, amelyek a tudattalanból bukkannak fel, de azok nem az elfojtásnak vagy az elfelejtett múltbéli élményeknek tulajdoníthatók.

Jung úgy tartotta a mûvészek, tudósok, filozófusok stb. hírtelen felbukkanó képszerû “megvilágosodásai”, ötletei, sugallatai, inspirációi mind a kollektív tudattalanból bukkannak fel.

Amikor Jungot késõbb pályafutásáról vagy legfontosabb eredményeirõl kérdezték, a kollektív tudattalan hipotézisét említette mindig büszkén elsõnek. Innen már csak egy lépés volt számára a szimbólumok és az archetípusok elméletének kidolgozásához.

Jung felfedezéseinek ezen része erõsen hatott a XX. századi asztrológia mûvelõire, illetve váratlanul az asztrológia egyes részei fontos és tudományos visszaigazolást nyertek a lélekgyógyászat által.

2003.11.19.