A PAMPHÜLIAI ÉR LÁTOMÁSA
SZÓKRATÉSZ: Ez azonban – tömegét és nagyságát tekintve –
még mind semmi ahhoz képest, ami a halál után az igazságos és az igazságtalan
emberre vár: ezt is meg kell tehát hallgatnunk, hogy mindketten pontosan
értesüljenek arról, ami nekik a gondolatmenetük értelmében kijár.
GLAUKON:
Kérlek mondd el, mert semmit nem hallanék szívesebben
mint ezt.
SZÓKRATÉSZ:
Elmondom hát, ha nem is Alkinoosnak, de egy igen vitéz férfiúnak a pamphüliai Érnek , Armeniosz fiának az elbeszélését. Ő ugyanis
valamikor régen a háborúban elesett., s mikor tíz nap mulva a már feloszlott
tetemeket összeszedték, őt épen találták meg, hazaszállították, s mikor el
akarták temetni, s már a máglyán feküdt, tizenkét napos hulla létére feléledt s
feléledvén elmesélte amit a másvilágon látott.
Elmondta, hogy a lelke, mihelyt a testéből kilépett sok más lélekkek egyetemben
ment-mendegélt, amíg elérkeztek egy csodálatos helyre, ahol a földben egymás
mellet két hasadék volt, velük szemben pedig, fenn az égen, ugyancsak kettő. A
hasadékok közt bírák bírák foglaltak helyet, akik – miután az ítéletet
meghozták – az igazságos lelkeket a jobb oldali hasadékon át felfelé az
égboltozaton keresztül indították útnak, miután cselekedeteik megitéléséről
elől jelzőtáblákat akasztottak rájuk: az igazságtalanokat, pedig a bal oldali
hasadékon át lefele: ezek hátul hordták, az összes cselekedeteiket
feltüntető jeleket. Mikor ő a bírák elé lépett, azt mondták neki, hogy az ő
feladata lesz majd hírül vinni az embereknek az ott történteket: tehát
megparancsolták neki, hogy jól halgasson és figyeljen mindenre azon a helyen. Ő
aztán látta amint a lelkek az ítélet elhangzása után az ég és a föld hasadékainak
egyikén át eltávoztak, míg a másik két hasadék egyikén át a föld alól feljönnek
mocsokkal és porral belepve, a másikon át pedig az
égből lejönnek tisztán. A szakadatlanul visszaérkező lelkek azt az érzést
keltették benne, mintha hosszú vándorlás után jönnének oda: lelkendezve
vonulnak a rétre, s ott – mint valami ünnepi gyülekezetben – letelepedtek, az
ismerősök üdvözölték egymást: a föld alól érkezők kérdezősködtek a többiektől
az ottani dolgok felől, az égből érkezők pedig
amazoknak a tapasztalatai felől. S aztán elbeszélték egymásnak az élményeiket,
egyik részük nagy jajgatás és sírás közt emlékezett vissza arra, hogy mennyi és
milyen szenvedéseken ment át, s mit látott föld alatti
vándorlása során – ez a vándorlás ezer évig tartott -, az égből árkezők pedig
boldog élményekről és csodálatosan szép látomásokról számoltak be. Sok időbe
telnék GLAUKON, minden részletet elmondani: a lényeg azonban az – így mondta -
, hogy MIND AZÉRT AZ IGAZSÁGTALANSÁGÉRT, AMIT VALAHA MÁSOKKAL SZEMBEN ELKÖVETTEK SORJÁBAN MEGBŰNHŐDTEK ÉSPEDIG MINDEGYIKÉRT TÍZSZER – ez százévenkánt
történik, minthogy ennyinek számít az emberi élet tartama -,hogy így minden
gonosztettükért tízszeres árat fizessenek. Aki
pl: sok embernek okozta a halálát azáltal, hogy városokat és hadseregeket árult el és
vetett rabszolgaságra, vagy akinek más gonoszságban volt része, annak minden
egyes tettéért kínt kellett kiállnia. Aki pedig jó tetteket hajtott végre, s
igazságos és jámbor életet élt, az ugyan, ezen arány szerint, részesült
jutalomban.
Akik
éppen csak, hogy megszülettek, s csak rövid ideig voltak életben, azokról mást
mondott, de erre nem érdemes kitérni. Az istenekkel és a szülőkkel szemben való
tiszteletlenség, illetve tisztelet, valamint a sajétkezűleg elkövetett
gyilkosság esetében pedig még negyobb árról beszélt.
Elmondta,
hogy jelen volt amikor megkérdezték egyméstól, hol van
a Nagy Ardiaiosz. Ez az Ardiaiosz
ugyanis Pamphülia egyik városának volt ezer évvel ezelőtt a türannosza, aki
öreg édesapját és báttyát megölte és,- hírlik – sok egyéb gazságot követett el. A kérdezett – mint mondta – így válaszolt: Az
még nem jön, s aligha is fog idejönni.
XIV. Mert a sok szörnyű látvány közt a következőnek is tanúi voltunk:
Mikor már közel voltunk a kijárathoz, s minden más szenvedésen átesve éppen fel
akartunk jönni hirtelen megpillantottuk őt s másokat a legnagyobbrészt
türannoszokat, bár voltak köztük magánemberek is, akik nagy gonosztetteket
követtek el.: Ezeket amikor már végre azt hitték kiléphetnek a napvilágra, a
hasadék szája nem akarta kiengedni,
hanem valahényszor olyan valaki akart feljönni, aki gyógyíthatatlan
gonoszságban szenvedett, vagy aki még nem lakolt meg eléggé, nagyokat bőgött: S
ekkor – így mondta ő – Vad áttüzesedett emberek, akik készenlétben állottak, s a
bőgésre figyeltek, közrefogták őket és elhurcolták : Ardiaioszt és másokat
pedig: kezüket, lábukat, és fejüket összekötözve, földre teperték és megnyúzták s aztán úgy vonszolták az út mellett, a tüskés
bokrokon valósággal gerebenezve a testüket, miközben a mellettük elhaladóknak
állandóan magyarázták, hogy miért történik ez, s hogy a Tartaroszba viszik
őket, amely el fogja éket nyelni. Bár itt – mint mondta – sok mindenféle dolog
rémítette őket, a legjobban mégis attól rettegtek, hogy meg ne szólaljon az a
bőgés, éppen amikor a napvilágra akarnak feljönni, s nagy örömmel lépett ki
mindegyikük, ha a bőgés hallgatott. Ilyenek voltak a bűntetések és a
bűnhődések, és velük szemben állottak a jutalmazások. Mikor
aztán a réten kinek-kinek letelt a hét napja, a nyolcadikon megintcsak útnak
kellett indulniuk, s addig kellett menniük, míg a negyedik nap elérkeztek egy
helyre, ahonnan a magasban az egész égen és földön át feszülő, egyenes,
oszlopszerű fényt láttak, amely szivárványhoz hasonlított, de sokkal fényesebb
és tisztább volt: egynapi további út után, aztán beleérkeztek ebbe a fénybe, s
ott megpillantották a fény közepén, az égboltozathoz kapcsolva, az ég
kötelékeinek végeit: ez a fény volt
ugyanis az égboltozatot összetartó kötelék – olyan, mint a hadihajókat
átszorító kötelek – amely, tehát az égboltozat egész területét átfogja::
e kötelék végére van akasztva Ananké
orsója, amely által megy végbe minden körforgás: ennek a nyele és a kampója
acélböl van, a korongja pedig acélból és más
anyagokból keverve. A korongnak ilyen szerkezete van: alakja éppen olyan,mint a mienké: de abból amit
elmondott, azt lehet kivenni, hogy olyan mint egy nagy, üres – azaz közepén
teljesen lyukas – korongba volna beleillesztve – akárcsak az egymásba
illesztett dobozok – s így tovább egy harmadik, majd egy negyedik s még más
négy. Összesen nyolc egymásba illesztett korong van, melynek
fent csak a kör alakú pereme látszik ki, míg az orsó nyele körül pedig csupán
egyetlen összefüggő palástot alkotnak: a nyél a nyolcadik korong közepén halad át . az első – azaz a legkülső
– korongnak van a legszélesebb körpereme: e tekintetbe a másodok helyen áll a
hatodik korong pereme, a harmadikon a negyediké, az ötödiken a hetediké, a
hatodikon az ötödiké, a hetediken a harmadiké, s a nyolcadikon a másodiké.
A legnagyobb korong pereme tarka, a hetediké a legragyogóbb, a nyolcadiké a
hetedik világításából kapja a színét, a másodiké és az ötödiké hasonlít egymáshoz
– az előbbieknél halványabbak - , a harmadiknak van a
legfehérebb színe , a negyedik vöröses, a hatodik a fényességben, a második
helyen áll. Mármost az orsó a maga eésszében egyirényba pereg, de a körben
forgó egészen belül lévő hét kör az egésszel ellentétes irányú lassú körforgást
végez:: a harmadik helyen van a körforgás sebességében
– ők így látták – a negyedik kör, a negyediken a harmadik s az ötödiken a
második. Az orsó az Ananké ölében forog. Mindegyik körön fenn egy-egy szirén
ül, aki a körrel együtt a körben forog, s közben mindig egy és ugyanazt a
hangot hallatja:: a nyolc hang aztán egy összhangban
zeng össze. A másik három nőalak pedig a körben ül,
egymástól egyenlő távolságra, mindegyik egy-egy karosszékben: ezek a Moirák,
Ananké leányai, fehér ruhában, fejükön szalagdísszel: Lakheszisz, Klothó és
Atroposz, akik a szirénekkel összhangban énekelnek: éspedig Lakheszisz a
múltról, Klothó a jelenről, Atrroposz pedig a jövőről. Kothó a jobb kezével
időről időre meg-meg leggyinti az orsó külső felületét, s így segít annak a
forgatásában, Atroposz ugyan ezt teszi a bal kezével a belső körön: Lakheszisz
pedig mindkét kezével, hol a külső, hol a belső köröket lendíti meg.
XV.
Mikor ők odaérkeztek, tüstént Lakheszisz elé kellett járulniuk. Aztán egy
kikiáltó mindenekelőtt felsorakoztatta őket: majd Lakheszisz öléből sorshúzó
cserepeket és életmintákat vett a kezébe, fellépett egy magas dobogóra, s így
szólt: „Halljátok
Ananké lányának, a szűz Lakheszisznek az üzenetét! Egynapos életű
lelkek! Most kezdődik a halandó nemzetség új, halállal végződő korszaka. Nem
benneteket fog a daimon kisorsolni, hanem, ti fogtok magatoknak daimont
választani. Akinek az első hely jut, az válasszon magának először életformát,
amely mellett aztán kénytelen kelletlen ki kell tartania. Az erénynek azonban
nincs gazdája: mindenki aszerint részesül bennee,
amint többé vagy kevésbé tuszteli, vagy nem tiszteli. Az a felelős
aki választ: az isten nem felelős”
E
szavakkal közébük dobta a sorshzó cserepeket, s mindenki felemelte azt, amelyik
mellé esett, csak ő nem, mert neki megtiltották: aki ellenben felvett egyet,
abból megtudta, hogy hányadik helyre jutott. Ezután pedig az éltmintákat rakta
ki elébük a földre, sokkál többet, mint ahányan voltak. A minták nagyon
sokfélék voltak: ott volt mindenféle állatnak az éltformája, s természetesen az
emberi életformák is. Voltak köztük türannosz-sorsok, részint olyanok, amelyek
mindvégig megállnak, részint olyanok, amelyek közben törést szenvednek, és
szegénységben, számkivetésben vagy éppen koldus-nyomorúságban négződnek: : de voltak kivéló emberi áletformák is: testalkat,
szépség, s álltalában testi erő és küzdőképesség vagy leszármazás és az ősök
erényei szempontjából: s éppígy voltak lenézett életformák is: az asszonyoknál
ugyanezek a változatok voltak. A lélek rangja persze ebben
nem szerepelt, mert hiszen a lélek – ha más életformát választ – szükségképpen
mássá is lesz: a többi életkörülmény egymással: gazdagsággal és szegénységgel,
betegséggel és egészséggel van üsszekeverve: mások megint ezek közé esnek.Ebben
van tehát kedves Glaukónom minden valószínűség szerint a tulajdonképpeni
veszedelem az emberre nézve, s ezért kell elsősorban azzal törődni, hogy minden
egyéb tudományt félrevetve mindegyikünk
ennek a a tudománynak a kutatója és híve legyen: hátha valamiképpen
megtanulhatja és kitalálhatja , hogy kicsoda teheti őt képessé és okossá rá,
hogy – külömbséget téve a becsületes és rossz élet között – a lehetséges
életformák közül mindig és mindenütt a jobbat válassza: s az imént említett szempontokat egymással
összevetve és erényes élethez való viszonyukban taglalva számot vessen
önmagával, és megtudja mit ér szegénységgel, vagy gazdagséggal kevert szépség,
s a lélek milyen alkatával párosulva eredményez jót vagy rosszat:, továbbá az
előkelő és az alacsony születés , a
visszavonult élet és a hatalmi szereplés, a testi erő és a gyengeség, a jó és a
rossz ételmi felfogás , egyszóval minden ilyen, a lélekkel természetszerűen összefüggő és
megszerezhető dolog, egymással
összekeverve mit eredményez.
Mindeme
körülmény alapján – a lélek természetét figyelembe véve – döntheti elaz ember,
hogy rosszabb,vagy jobb életet
vélasztja-e, a rosszabbon értve azt,
amely a lelket odajuttatja, hogy igazságtalanabbá, jobbon
pedig azt, hogy igazságosabbá lesz. Semmi egyébbel nem szabad törődnie, hiszen
láttuk, hogy az embernek életében, és halálában ez a legjobb választás. Tehát mindenkinek ezzel a sziklaszilárd meggyőződéssel kell a
Hádészba leszállnia, hogy ott se szédítse el őt a gazdagság és más efféle
rossz, és ne vetemedjék zsarnokságra, vagy más efféle cselekedetre, minek
folytán sok jóvátehetetlen gazságot követ el, s maga még nagyobbakat kénytelen
elszenvedni, hanem ismerje fel, hogy mindig az ilyen túlzások közé eső életet
kell választania, s a túlzást mindkét irányban kerülnie kell.,lehetőleg már
ebben az életben, de az egész túlvilági
élletben is, mert így lesz az ember a legboldogabb.
XVI.
S valóban, mint a túlvilágról jött követ mondotta, akkor is azt mondta a
kikiáltó: „Még aki utolsónak is járul ide, de okosan választ, és fegyelmezetten
él, még annak a számára is marad elfogadható, nem
pedig rossz életforma. Aki elsőnek választ, ne legyen könnyelmű: de az utolsó
sem essen kétségbe”
E szavak után előlépett – mint mondá – az, aki az első sorszámot húzta,
s mindjárt kiválasztotta magának a legteljesebb zsarnoki hatalmat:
deostobaságból és mohóságból nem járt el eléggé gondosan a választásnál, mert
elkerülte a figyelmét, hogy a zsarnokságban a sors végzése szerint benne
foglaltatott tulajdon gyermekeinek felfalása és egyéb rossz is, mikor aztán
nyugodtan átgondolta a dolgot,
jajveszékelt és síránkozott a választás felett., és sehogy sem akart belenyugodni a kikiáltó előzetes
figyelmeztetésébe: nem magát okolta a
bajokért, hanem a véletlent, a
daimonokat, szóval mindent inkább, csak magát nem. Az illető azok közül való
volt, akik az égből érkeztek, s aki
előző életében egy rendezett alkotmányú államban élt, de ott csak szokásból nem pedig bölcsességszeretetből volt részese az erénynek. S
be kell vallani, hogy azok közt akik így lépre mentek,
nem voltak kevesebben azok, akik az égből jöttek, hiszen ezeket nem edzették
meg a szenvedések: azok ellenben, akik a föld alól jöttek, legnagyobbrészt –
mivel maguk is megkínlódtak már, s ezt másokon is látták – nem olyan
hebehurgyán végezték a választást. Ez, valamint a sorsolás szeszélye az oka annak, hogy a legtöbb
lélek jó, illetve rossz sorsa az ellenkezőjére változik: mert ha mindenki -
valahányszor az itteni életbe érkezik – mindig őszintén a bölcsesség
szeretetében élne, s a választás sorrendjében nem éppen az utolsók közé
kerülne, valószínű, hogy az odaát elhangzó figyelmeztetések alapján nemcsak az
itteni világban élne boldogan, hanem innen oda, s onnan vissza is nem föld
alatti és rögös , hanem sima és égi úton
juthatna el.
Elmondta
aztán, hogy érdemes volt megfigyelni, miképp választottak életformát az az
egyes lelkek: ez a látvány
szomorú, majd meg mulatságos és megdöbbentő volt. Általában az
előbbi megszokott életformájuk szerint választottak. Elmondta pl , hogy látta ,
amint egy lélek, amely valaha Orpheuszé volt , a hattyú életformáját
választotta, mert az asszonyi nemet, mely a halálát okozta, gyűlölte, és nem
akart asszonyban fogantatva megszületni:
látta Thamürasz lelkét , amely a csalogány életét választotta: másfelől látott
egy hattyút amely emberi életet választott: s más
zenei érzékű állatot, amely ugyanúgy cselekedett. A huszadik sorszámú lélek az
oroszlán életét választotta: ez Aiasznak, Telamon fiának a lelke volt, amely
irózott attól, hogy emberré legyen, mert még jól emlékezett a fegyverzet
ügyében hozott döntésére. A következő lélek Agamenómé volt: az emberi nem
iránti gyűlöletből, a kiállott szenvedések miatt, ez a lélek egy sas életével
cserélte fel emberi életét. A sorsolás folytán középütt foglalt helyet Atalante
lelke, amely mikor megpillantotta egy atléta tiszteletajándékait, nem tudott
mellettük elmenni, hanem, azokat választotta. Mögötte vette észre Epeiosznak,
Panopeusz fiának a lelkét, amely egy nűvészi munkét készítő asszony
természetébe vándorolt át: még hátrább – az utolsók között – látta a
csúfondáros Therszitész lelkét, amely egy majomba bújt bele. Véletlenül
Odusszeusz lelkét jelölte ki a sors arra, hogy valamennyi közt legutolsónak
járuljon a választáshoz.: s ekkor ő – mivel a korábbi viszontagságaira való
emlékezés hatása alatt hallani sem akart dicsőségvágyról – sukáig járt fel s
alá, s egy közéleti szerepléstől távol álló magánember élletformáját kereste: végül
nagy nehezen meg is találta: ott feküdt valahol, mésoktól észre sem véve: s
amikor a lelke ezt megpillantotta, azt mondta, hogy akkor is ugyanezt tette
volna, ha az első sorszámot kapta volna.:
S
nagy örömmel vette magához. Hasonlóképp vándorolt más állatok lelke is
emberekbe, vagy egyik a másikba: általában az igazságtalanok vaddá, az
igazságosok szelíddé változtak át, s mindenféle keveredésre volt példa.
Mikor
valamennyi lélek kiválasztotta már az életformáját, a sorsolás sorrendjében,
Lakheszisz elé járulnak: s ő mindegyik mellé kisérőül odaállította azt a
daimont, akit ki-ki választott, hogy az vigyázzon
életére és teljesítse be választott sorsát. Ez a daimon
először is Klothóhoz vezette a lelket, s az ő keze és orsójának a pergése alatt
hitelesítette azt a sorsot, amelyet az illető választott:: ezt megérintve,
tovább vezette őt Atroposz fonásához, hogy a megfont fonalat változatlanná
tegye:: innen - anélkül, hogy megfordult volna – Ananké trónjához ment, azon
áthaladt, s mikor ezen a többiek is
átmentek, valamennyien a Léthé síkságára vonultak, nagy forróságon és szörnyen
fojtogató levegőn keresztül, mert ott se fa, sem semmiféle növényzet nem volt.
Itt táboroztak estefelé az Amelész folyó partján, melynek vizét semmiféle edény
nem tudta magában tartani. Ennek vizéből mindenkinek innia kellett egy bizonyos
mennyiséget: de akit a józan esze vissza nem tartott, az
többet is ivott a kiszabott mennyiségnél: aki aztán ivott belőle, az mindent
elfelejtett. Mikor lefeküdtek, s éjfél lett mennydörögni, s a föld remegni
kezdett, ekkor hirtelen az egyik erre, a másik amarra felfelé sodrédott,
szökelve, mint a csillagok, hogy megszülessenek. Neki nem engedtek inni a vízből,
de hogy merre és miképp jutott vissza a testébe, azt nem tudja: csak reggel
hirtelen felnyitotta a szemét, s látta, hogy ott fekszik a máglyán.
VÉGSŐ TANULSÁG
Így maradt ránk GLAUKÓNOM, ez a mitosz, s nem ment
veszendőbe: sőt minket is megmenthet, ha hallgatunk rá, s így a Léthé folyóján is szerencsésen át fogunk jutni, s a lelkünket
sem fogjuk beszennyezni. Sőt, ha megfogadjuk, amit mondok,
akkor elhisszük, hogy a lélek halhatatlan, s képes minden rosszat , és minden
jót elviselni: s akkor mindig a felfelé vezető úthoz fogunk ragaszkodni, s
józan belátással mindenképpen az igazságot fogjuk gyakorolni, hogy így önmagunkkal
és az istenekkel barátságban maradjunk, nemcsak, amíg e földön időzünk, hanem
akkor is mikor elnyertük az érte járó jutalmat, melyet – mint a
díjnyertes győzők – mindenünnen összegyűjtöttük,
hogy ne csak itt, hanem az ezeréves utazás alatt is, melyet leírtunk, boldogok
lehessünk